Népmese - Az aranykezű cipészmester - Mese

Valamikor, nem is olyan régen, hallottam ezt a kis történetet. Nem árulom el, hogy kitől. A történet pedig egy nagyon-nagyon szegény, de nagyon becsületes cipészmesterről szól.

Népmesék - Az „aranykezű” cipészmester népmese

Egyedül élt faluszéli kis házában és hozzá jártak a gyerekek elrongyolódott, megkopott cipőket javítani.

Ennek a cipészmesternek nemcsak jó munkája volt,ami miatt „aranykezű”-nek mondták maguk között az emberek, de a nagyon szegények, a nálánál is szegényebb emberek cipőit ingyen javította, sarkalta, talpalta, foltozta, melyiknek mi volt a baja.

Nos, ennek a mesternek nem is volt semmiféle vagyona, csak a két keze, a becsületes munkája, a becsülete és a szegények szeretete.

Vasárnap délutánonként szeretett kimenni a temetőbe, rég meghalt felesége sírjához, ott üldögélt, pihengetett, készült az újabb munkás hétre és onnan sétált haza a kis házába.

Egyik ilyen vasárnap estefelé, hazafelé menet, valami különöset vett észre a fűben. Lehajolt, felvette. Egy darab különösen szép, finom bőr volt az, olyan, amiből a legszebb cipőket szokták készíteni.

Körülnézett, lát-e valakit, aki elveszíthette a bőrdarabot? De nem látott sem a közelben, sem a távolban senkit.

Úgy érezte, hogy az a darab bőr most már lehet az övé, vagy ha majd valaki keresni fogja, odaadja a gazdájának.

Így hát hazavitte a bőrdarabot és félretette a szekrény aljába. De teltek , múltak a hetek, hónapok, senki sem jelentkezett, senki nem kereste azt.

Az „aranykezű” cipészmester - mese, mesék

De amikor elő akarta venni a szekrény aljából, a bőrt sehol sem találta. Töprengett, ugyan mi történhetett, hiszen nem használta fel… de amint így töprengett, észrevette, hogy a bőrdarab helyén valami ragyogón fénylő, csillogó dolog fekszik.

Nem akart hinni a szemének! A bőrdarab helyén egy nagy darab csillogó, fénylő aranyat talált. Elcsodálkozott ezen, nem is akarta elhinni, de hiába dörzsölte meg a szemét, az arany ott volt előtte, nem lehetett tévedés!

Amint a csodálkozása egy kicsit elcsitult, örvendezve emelte fel a kincset és ettől kezdve nem kellett szűkölködnie, meggazdagodott, gondatlanul élhetett.

Nekem mégis azt mondták, hogy a cipész továbbra is szorgalmasan dolgozott, javítgatta a rossz cipőket, mint azelőtt. A nagyon szegényeknek pedig új cipőt is készített, nem fogadott el pénzt a munkájáért.

Nem tudom, valóban így történt-e, de én elhiszem.