Mese - Az oroszlánfejű szamár - Népmese

Élt egyszer valamikor réges-régen egy szamár, még nagyapám öregapjának idejében. Ez a szamár egy vadászboltban szolgált, teherhordó és szaladj ide – szaladj oda volt egyben. Mindezért csupán néhány rosszul meghegyezett zabszemet és egy csomó ütlegelést kapott fizetségül. Keserves, mostoha sorsa volt bizony szegénynek.

Esténként, amikor a munkát abbahagyhatta végre, hátrament az istálló mögé a kertbe, és egy almafának nekidőlve keservesen zokogott mostoha sorsán. A legnagyobb bánata az volt, hogy a gyerekek is kicsúfolták, valahányszor találkoztak vele az utcán, szamárfüleket mutattak neki, és gúnyosan iáztak előtte.

Történt azonban egy nap, hogy a gazdája elutazott oroszlánvadászatra, Afrikába.

A szamár, amíg oda volt a gazdája, unalmában egyszer besétált a boltba, ahová eddig még sohase merészkedett be. Hanem szeme-szája is tátva maradt a csodálkozástól, mert volt ám ott látnivaló, amennyi csak belefért a szemébe!

Garmadákban álltak a vadászfegyverek a sarokban, a falakon meg különféle szarvasagancsok, vaddisznófejek lógtak, a padlót jegesmedve, mosómedve bundák borították, s volt ott többek között egy oroszlánforma valami is.

Amikor megpillantotta barátunk, ugyancsak megijedt tőle, de az oroszlán meg se moccant, rá se hederített a szamárra, így hát közelebb merészkedett hozzá. S látta ám, hogy nem is igazi oroszlán, csak a bőre lapult ott, a fejével együtt kiterítve a földön.

- Mi történne, ha kicsit belebújnék? – nézte tűnődve. – Roppant kíváncsi vagyok, hogy állna nekem ez az oroszlánjelmez!

Egy pillanat alatt belebújt az oroszlánbőrbe. Tükröt nem talált sehol az üzletben, így hát kisétált a ház elé, mert volt ott egy térdig érő kis tó, annak a tükrében akarta megnézni magát, hogy hogyan is mutatna, ha történetesen oroszlánként látta volna meg a napvilágot.

Ahogy kidugta az orrát az üzletből, néhány ismerős gyerekbe botlott. De azok, ahelyett hogy iáztak volna, mint máskor, hanyatt-homlok rohantak el előle, kétségbeesetten kiáltozva segítségért.

- Vajon mi történhetett, hogy megijedtek tőlem még azok is, akik eddig gúnyoltak? – morfondírozott magában.

S ahogy tovább ballagott, mindenfelé rémülten vágtattak be a házakba az emberek, úgyhogy szegény szánni való szamarunk is elveszítette a fejét, és ő maga is rémült, vad trappolásba kezdett.

Igen ám, de ahogy ügetett, anélkül hogy észrevette volna, lecsúszott a hátáról az oroszlánbőr, és mindenki láthatta, hogy nem oroszlán ő, hanem csak egy közönséges szamár.

És az emberek, éppen azok, akik nem sokkal azelőtt úgy megrémültek tőle, botokkal kezdték hajkurászni, és a gyerekek megint szamárfület mutattak neki.

Teherhordás közben időnként még ma is tűnődve csóválja szegény szánni való szamarunk nagy busa fejét, mert nem fér a kobakjába sehogy se, ami történt vele.

Hogy egy oroszlánbőrbe bújt szamártól mért ijed meg mindenki, és hogy ugyan miért nem fél ugyanattól a szamártól senki sem, ha véletlenül nincsen rajta oroszlánbőr, ami eltakarja?