Mese - A gazdag szegénysége - Népmese

Volt egyszer egy szegény ember, annak folyton az járt a fejében, milyen jó lenne ha egyik napról a másikra meggazdagodnék.

Egyszer is ezen morfondírozott a házában, mikor váratlanul kinyílt azt ajtó, és beosont rajta egy öregember; csúcsos süveg volt a fején, ebből lehet gondolni, hogy varázsló volt.

Azt mondja a varázsló a szegény embernek:

- Tudom min töröd a fejedet: szeretnél gazdag lenni. Itt ez az erszény, egy szem pénz van benne. Az a tulajdonsága az erszénynek, hogyha kiveszed az aranyat nyomban másik terem helyette. Tessék, vedd el; csak aztán ügyelj rá, hogy jól használd föl a gazdagságodat.

Köszönte a szegény ember az ajándékot, de nem volt kinek köszönnie, mert a varázsló nyomban eltűnt. A szegény ember azt hitte volna, hogy csak álmodta az egészet, ha nincs ott a kezében az erszény.

,,No, jól van – gondolta -, mindjárt kipróbáljuk.”

Kikattintotta az erszényt; ott mosolygott benne egy szép sárga aranypénz. Kivette az aranyat: nyomban egy másik termett a helyén.

- No, most aztán már sebaj!- rikkantotta a szegény ember, és elkezdett töprengeni rajta, mit csináljon ezzel az ölébe hullott gazdagsággal. Töprengett, tűnődött, azt gondolta:

,,Először is, veszek magamnak kocsit, lovat, és többet egy lépést sem járok gyalog. Másodszor, pallérokat hozatok, és rendbe szedetem velük a házat, mert alaposan ráfér. Aztán veszek magamnak jóféle ruhát, szép asztali edényt a kamrámat meg teletöltöm minden jóval, s hordókat is guríttatok a pincémbe, színig nemes borral.”

Közben szedegette ki az aranyakat; amit már kiszedett, tornyokba rakta, s már torony torony mellett állt az asztalán. Elég lett volna kocsira, lóra, ház helyett akár palotára is.

Hanem a szegényből lett gazdag így gondolkodott:

,, Csak nem fogom elherdálni ezt a szép vagyont mindenféle haszontalanságra? Tovább gyűjtök, amíg annyi nem lesz, hogy a fél országot megvehessem magamnak.”

Lett aztán annyi, hogy megvehette volna a fél országot; de ő még mindig nem vett semmit, mert most már annyit akart, amennyiből az egész ország ára kitelik.

Tele volt már arannyal a ház minden zuga, de ő még egy jó falatot nem evett, egy jó korty italt le nem nyelt, hanem csak gyűjtött, gyűjtött, már maga se tudta mire.

Eltelt közben az élete, haja megőszült, bőre összeaszott, teste megroggyant, szeme hályogos lett, s a nagy fukarságban úgy lesoványodott, hogy már inkább volt csontváz, mint ember.

Ott lelték a szomszédok egy napon holtan az aranyain; és ahogy hozzáértek az aranyakhoz, egyszeriben porrá-füstté enyészett az egész.

Akkor azt mondták:

- Bizony jobban járt volna, ha eszik-iszik, s vígan éli világát, s a sokat, amije van, másokkal is megosztja, mint hogy itt gubbasztott az aranyain, s odalett öröm nélkül a zsugoriságban.