Mese - A cinke meg a szél - Népmese | Mese @

A cinke meg a szél

Tölgyfa ágán üldögélt a cinke. Tollát borzolgatta a szél. Fázott.

- Hú, de hideg vagy – mondta a szélnek -, bizony fújhatnál melegebbet is!
- Elég meleget fújtam a nyáron – felelte a szél. – Most tél van, hideget kell fújnom.
- Ne mérgelődj – mondta a cinege. Az a bajod, hogy mindig mérgelődsz, aztán megöregszel időnap előtt. Úgy jársz, mint a héja, aki a hegytetőn lakik.

- Hogyan járt a héja? – kérdezte a szél, és suttogóra fogta a hangját, hogy jobban hallhassa a cinege meséjét.

- Úgy járt, ahogy mondom. Mindig csak mérgelődött, vijjogott, s egy szép napon megártott neki a sok méreg, kihullott a tolla, megöregedett. Most ott gubbaszt a hegy tetején. Nem tud felrepülni, mert a szárnya tollát is elhullatta.

A kánya mesélte, ő látta. Sajnálta is szegényt. Háromszor is elkiáltotta, milyen kár érte: “Kár, kár, kár!”

- Milyen ostobaság – süvöltötte a szél. – Tudnivaló, hogy én nem szorulok semmiféle tollakra, ha repülni akarok!
- Másképpen is pórul járhat az ember a méregtől. Nem hallottad a vakond esetét?
- Nem hallottam. Meséld csak el! – kérte a szél. S most már egészen elhallgatott, úgy figyelt a cinke meséjére.
- Itt lakott vadrózsabokor tövében. Véletlenül vájta az alagútját a bokor töve alá.

Későn vette észre, hogy a gyökerek útját állják. De ettől úgy megmérgesedett, hogy csak azért is ott akart lakni, ahol a rózsabokor. Addig erősködött, míg dühében befúrta a fejét két ikergyökér közé, de visszahúzni már alig tudta, a gyökerek ráfonódtak a nyakára, és csak nehezen menekült meg.

- A mezei pocoktól hallottam a történetet. Ugye milyen elszomorító?
- Ostobának elég ostoba történet – visította a szél. – Rám egy cseppet sem vonatkozik. Hiszen nem lakom a föld alatt.

- Hohó! – kiáltott a cinege – te is befújkálsz minden lyukba. Ha nem is a föld alá, de minden ág közé bebújsz. Szeretném tudni, mi örömet találsz az ilyen gyerekes bújócskában?

Te, aki olyan hatalmas vagy, hogy a legmagasabb sziklára is játszva fölléphetsz, akár egy óriás! Mégis itt töltöd a kedvedet ezen az alacsony tölgyfán. Félek, hogy máris megöregedtél, és nem futja az erődből magasabb kirándulásokra.

Node erre már a szelet is elfutotta a méreg.

- Sajnálom, hogy szóba álltam veled, kis ostoba. De minek is hallgattam itt unalmas és semmitmondó meséidet? Át kell ugranom a Kárpátokba, vár rám az északi szél. Még majd elkésem miattad!

S ezzel süvítve elszáguldott. Nyomában olyan csendesség támadt, hogy még a levegő is megenyhült kicsikét.

A kicsi cinege éppen csak erre várt. Összerendezte szétborzolt tollacskáit, szárnya alá dugta a fejét. Aludni készült, mert közben egészen besötétedett.

- Szél nélkül valahogy csak kibírom ezt a hideg téli éjszakát – suttogta vidáman.


A cinke meg a szél népmese
A cinke meg a szél
A kék sakál mese
A kék sakál
Palkó és a szamara népmese
Palkó és a szamara
A nyúl és az elefánt mese
A nyúl és az elefánt
Az oroszlánfejű szamár mese
Az oroszlánfejű szamár
Népmese a kakas gúnyája
A kakas gúnyája
A kovács és a sárkány mese
A kovács és a sárkány
Rókáné asszony keresztelői - Mese
Rókáné asszony keresztelői
Kinek szól a kakukk - Népmese
Kinek szól a kakukk
Az „aranykezű” cipészmester
Az „aranykezű” cipészmester

[pro_ad_display_adzone id="33"]

Népmese a három vándorlegényről
A három vándorlegény
Mese a csukáról
A csuka büntetése
A fekete madár népmese
A fekete madár
Mese a bugyellárisról, a pipáról meg a mesebeli süvegről
A bugyelláris, a pipa meg a ...
 A fecskék mese népmese
A fecskék
Népmese a csillagruháról
A csillagruha
A gazdag szegénysége népmese
A gazdag szegénysége
Mese az eltévedt kisverébről
Mese az eltévedt kisverébről
A bűvész és a lány népmese
A bűvész és a lány
A mosómedve meg a csiga mese
A mosómedve meg a csiga

[pro_ad_display_adzone id="32"]

A bajkeverő menyét mese
A bajkeverő menyét
Tükrös Kata meséje
Tükrös Kata
Kutya-macska barátság mese
Kutya-macska barátság
Civakodás mese
Civakodás
A gombakirály mese
A gombakirály
Borsószem-hercegkisasszony
Borsószem-hercegkisasszony
Cinegenaptár
Cinegenaptár
A kisegér nagy utazása
A kisegér nagy utazása
A kacsa meg a kígyó
A kacsa meg a kígyó
A molnár, a fia meg a szamár
A molnár, a fia meg a szamár
A bűvös ásó népmese
A bűvös ásó
Mese a tündérfeleségről
Mese a tündérfeleségről
A három kismalac népmese
A három kismalac
A kecskegida és a farkas mese
A kecskegida és a farkas
A nyúl meg a tavaszi hó mese
A nyúl meg a tavaszi hó

[pro_ad_display_adzone id="33"]

Miért alszik a medve télen?
Miért alszik a medve télen?
Mi gyávább a nyúlnál mese
Mi gyávább a nyúlnál
A róka mint pásztor meséje
A róka mint pásztor
A szarvas aki magát csodálta mese
A szarvas aki magát csodálta
A kincset érő drága cicák népmese
A kincset érő drága cicák
A teve meg az egér mese
A teve meg az egér
Mese a bátor tengelicéről
A bátor tengelice
Mese a csökönyös kiselefántról
A csökönyös kiselefánt
Az ostoba és a furfangos népmese
Az ostoba és a furfangos
A tulipánná változott királyfi népmese
A tulipánná változott királyfi

 Mini online rádió, gyerekzenék , gyerekdalok, mesék a nap 24 órájában..
Picur rádió gyerekdalok, mesék, mondókák, gyerekzenék .
 A kicsik online rádiója, versek, gyerekzenék , gyerekdalok mesék .
 Fun Kids angol  nyelvű online rádiójában idegen nyelvű mesék , gyerekzenék, gyerekdalok hallhatóak.
-oo-