Mese - Cinegenaptár - Népmese

Elszállt a cinke, elszállt Picinyke a folyóra. Mezők fölött repült, rétek fölött, mindenütt erek, patakok csörgését hallotta. Erek csörgedeztek, patakok futottak, mind a folyó felé igyekezett.

Elért Picinyke a folyóhoz, félelmetes volt a folyó: kékre vált rajta a megvékonyodott jég, a partok mentén előbuggyant a víz.

Látta Picinyke: napról napra több ér, patak szakad a folyóba. Észrevétlen gyűlnek-gyülemlenek a kis patakok a hó alatt, beleömlenek egy-egy szárazérbe, vízmosta árokba, onnan aztán fejest a folyóba! Sok-sok erecske, patak, csermely ömlött a folyóba, s elbújt a jégtakaró alatt.

Fekete-fehér, karcsú madárka termett Picinyke előtt. Fürgén szaladgált a parton, billegette hosszú farkát, köszöntötte a cinkét:

- Civi! Civi!
- Mit civikelsz? – kérdezte tőle Picinyke. – És mért billegeted a farkadat?
- Civi!-felelte a karcsú madár, – Hát nem tudod, hogy hívnak engem?

Barázdabillegető. Megbillegetem a farkamat, rákoppintok vele a jégre, akkor meghasad a jég, és zajlani kezd a folyó.

- Hiszi a piszi! – hitetlenkedett Picinyke. – Csak hencegsz!
- Nem hiszed? Ide nézz! – kiáltotta a karcsú madárka.
- Civi! És még jobban billegette a farkát.

Akkor valahol, följebb, akkorát durrant a folyó jege, mintha ágyút sütöttek volna el. A barázdabillegető fölrebbent, s ijedtében olyan sebesen elröpült, mintha ott se lett volna.

Picinyke meg mit látott: meghasadt a jég, mint az üveg. Az erek, patakok, amelyek folyóba futottak, s a jég alá bújtak, nekiveselkedtek, feszítették alulról a jeget, addig feszítették, míg hangos durranással megrepedt. Megrepedt, és kisebb-nagyobb táblákra hasadozott.

Megindult a folyó. Zajlott, rohant, most már senki-semmi nem tudta feltartóztatni. Táncoltak, kerengtek, billegtek rajta a jégtáblák, egymásra csusszantak, meg-megpördültek, ki-kivágódtak a partra.

Egyszerre ott termett a sokféle vízimadár, mintha valahol a közelben meglapulva várták volna ezt a pillanatot. Ott keringtek mind: a vadkacsák, a sirályok, a hosszú lábú sárszalonkák. Lám csak, visszatért a barázdabillegető is, ott tipegett föl-alá a parton, hosszú farkát billegette.

Csipog, csárog, csirreg, vijjog, fütyül, pityeg, csattog, cserreg a sok madár. Az egyik a víz alá bukdosva halászik, a másik az iszapot túrja- csőrével, a harmadik muslincákat kapkod a parton.

- Nyitnikék! Fut a jég! Fut a jég! – zendített rá örvendezve Picinyke is, és röpült az Öreg Verébhez, elmondani neki, mit látott a folyón.

Az Öreg Veréb így tanította:

- Láthattad: először a mezőre érkezik meg a tavasz, aztán a folyóra. Jegyezd meg jól: április a neve annak a hónapnak, amelyik eltakarítja a jeget a folyókról.

Most pedig röpülj vissza az erdőbe, meglátod, mi vár ott, és Picinyke egykettőre elröppent az erdőbe.